Üdvözöljük a

VI. Illéssy Gasztro Kupa | Dunaújvárosi Kereskedelmi és Iparkamara

honlapján!

-

Országos rendezvénynaptár

<< 2018 Február >>
KeSzeCsüSzoVa
   1234
567891011
12131415161718
192021222324
262728    

VI. Illéssy Gasztro Kupa

2017. október 16.

A VI. Illéssy Gasztro Kupa – országos ételművészeti verseny szakács-, pincér- és cukrásztanulóknak kerül megrendezésre, valamint felnőtt szakács és cukrász artisztika kategóriában lehet nevezni. Három évvel ezelőtt pedig hagyományt teremtettek azzal, hogy az eladó és/vagy kereskedő tanulóknak is élőmunkás versenyt hirdetnek. A verseny 2017. december 2-én (szombaton) kerül megrendezésre Kisújszálláson, az Illéssy Sándor Baptista Gimnázium, Szakgimnázium és Szakközépiskolában. Nevezési határidő: 2017. november 22.

A szakképzésről szóló  2011. évi CLXXXVII. törvény értelmében az iskolai gyakorlati képzés a 9. és 11. évfolyamon valósul meg a szakközépiskolában, majd ezt követően a tanulók tanuló-szerződéssel külső gyakorlati képzőhelyekre kerülnek. Az oktatásban dolgozó szakembereként közösen valljuk, hogy a tanulóknak fontos a sikerélmény. Fontosnak tartjuk hogy ezt a sikerélményt minél több tanulónak biztosítani tudjuk. Az iskolák nem minden esetben tudják biztosítani a gazdálkodó szervezeteknél lévő tanulók versenyfelkészítését. 

 

Ezen verseny összetettségében hasonlít a Kamara által megszervezett nagy sikerű Szakma Sztár feladataihoz. Ez a verseny jó visszacsatolási  lehetőség is az iskoláknak, hogy  a tanulók felkészítésben milyen szinten állnak az adott pillanatban. Egy személyes gondolat: a képzőhelyek felé meg lehetne hirdetni, hogy a legeredményesebb tanulófelkészítést végző képzőhely címet, amelynek az egyik mérőpontja lehetne ki, milyen és mennyi versenyen indított tanulót és ott milyen eredménnyel szerepeltek.

 

Mellékletben a VI. Illéssy Gasztro Kupa – országos ételművészeti verseny versenykiírása.

 

A verseny szakács-, pincér- és cukrásztanulóknak kerül megrendezésre, valamint felnőtt szakács és cukrász artisztika kategóriában lehet nevezni. 3 évvel ezelőtt pedig hagyományt teremtettünk azzal, hogy az eladó és/vagy kereskedő tanulóknak is élőmunkás versenyt hirdetünk. 

 

A megmérettetésen a hagyományos hidegkonyhai és cukrászati kategóriák mellett, az idén újból és folyamatosan – az országban egyedülálló módon – lesz élőmunkás verseny is a vendéglátást tanuló diákok számára. Ezeket a verseny feladatokat a szakmai zsűri külön értékeli.

 

Szeretnénk, hogy ez a nap a szakmáról szóljon, ezért különböző előadásokkal, bemutatókkal, és érdekességekkel várjuk a hozzánk ellátogató versenyzőket, kísérőiket és vendégeinket.

A verseny 2017. december 2-én (szombaton) kerül megrendezésre Kisújszálláson, az Illéssy Sándor Baptista Gimnázium, Szakgimnázium és Szakközépiskolában.

 

Az előző versenyekről képek megtekinthetők az Illéssy-iskola Facebook-oldalán: https://www.facebook.com/illessysandor/

 

Minden versenyzőt és érdeklődőt szeretettel várunk!

 

 

Illéssy Sándor Baptista Gimnázium,

Szakgimnázium és Szakközépiskola