Jól
tudjuk ugyanis, hogy kis- és középvállalkozásoknál (vagy akár egyes
nagyvállalati szervezetekben) ezek a problémák nem kizárólag a munkaügyi vagy hr
vezetőt érintik: a szakemberek napi munkájához, főként kisebb cégek esetében,
minden szinten szükséges a munkaügyi, társadalombiztosítási és adózási terület
közötti összefüggések áttekintése, a kapcsolódó ismeretek folyamatos
aktualizálása. Hiszen nem ritka, hogy egy, akár több száz milliós
árbevételű cégnél is egyetlen könyvelő vagy bér és munkaügyi menedzser
hatáskörébe tartoznak az e területekhez rendelt feladatok!
A három napos kurzus éppen ezért, figyelembe véve az ilyen összetett feladatkörben dolgozó szakemberek igényeit, praktikusan három képzést nyújt egy áráért, a megfelelő módon ötvözve az egyes részterületeket:
Az első és második napon Dr. Bankó Zoltán, a pécsi jogi kar munkajogi tanszékének egyetemi docense beszél a Munka Törvénykönyvével (Mt.) és a munkajogi szabályozással tágabb értelemben összefüggő kérdésekről.
Különös figyelmet fordítunk a 2011 júliusában elfogadott Mt. változások értelmezésére, főként
- a szabadidő és a pótlékok,
- a próbaidő,
- a kollektív szerződés,
és a munkaerő-kölcsönzés változásai tekintetében.
Természetesen a munkajogi szabályozás várható, átfogó változásairól (az eddig megismert jogszabálytervezetek alapján) is világos képet kapunk Bankó Zoltán segítségével, aki a pécsi munkajogi műhely tagjaként folyamatosan nyomon követi az új Mt. kidolgozását.
A harmadik nap tematikája a foglalkoztatáshoz kapcsolódó társadalombiztosítási és adózási kérdésekhez igazodik. Dr. Futó Gábor ügyvéd, elismert tb-szakértő az érvényes tb, nyugdíj és járulékszabályok áttekintése során többek között pontos képet ad:
- a táppénz szabályok változásáról,
- az egészségbiztosítási törvény legutóbbi módosításáról,
és a nyugdíjpénztári rendszer átalakítását követő szabályozás gyakorlati alkalmazásáról.
Nem kevésbé fontosak az adóváltozások, hiszen alig 9 hónappal ezelőtt az elmúlt évtized legjelentősebb adótörvény módosításai léptek hatályba, amelyek gyakorlati alkalmazása kapcsán még mindig sok kérdés merül fel. A hatályos jogszabályok értelmezéséhez érdemes a területtel közvetlenül foglalkozó közigazgatási szerv szakértőjének segítségét kérni. Dr. Orbán Ildikó, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal főosztályvezetője minden kérdésre választ ad:
- a Széchenyi Pihenő Kártya, mint új béren kívüli juttatás,
- a béren kívül juttatásokhoz kapcsolódó adózási háttér,
és az SZJA szabályok általános alkalmazása kapcsán.
Ha Ön hr, munkaügyi, bér-tb vagy gazdasági területen dolgozik, úgy a fentiek bizonyosan érintik napi munkáját. Bizonyára szívesen venne részt ezen kurzuson, amelynek sajátossága az aktuális, gyakorlati megközelítés és a konzultatív, közvetlen légkör, az egyes területek közötti összefüggésekre koncentrálva.
Hogy mindez mennyibe kerül? A képzés díja 79.000 Ft + áfa, amely tartalmazza mindhárom napon a képzés szüneteiben történő ellátást: kávét, frissítőt és szendvicsebédet. Amennyiben az Ön cége támogatja a munkatársak szakmai továbbképzését, fontos tudnia, hogy képzés költsége a szakképzési hozzájárulás terhére elszámolható!
Töltse le a jelentkezési lapot és jelentkezzen a munkaügyi szakreferens képzésre most!
A részletes képzési tájékoztatót ide kattintva olvashatja el!
Kérdése van a fentiekkel kapcsolatban? Keresse bizalommal munkatársainkat:
Káté Krisztina
ügyfélkapcsolati igazgató
kate@menedzserpraxis.hu
06 70 414 7675
Latyák Tamás
felnőttképzési menedzser
latyak@menedzserpraxis.hu
06 70 597 6573

Nyomtatóbarát verzió