Az országos trendek
köszönnek vissza a kötelező kamarai regisztráció terén
városunkban, tudtuk meg Králik Gyulától, a Dunaújvárosi
Kereskedelmi és Iparkamara elnökétől.
Kötelező körök
Még tart a törvény
által előírt kötelező regisztráció adatainak összegzése, az
eddigi felmérés szerint országosan több mint 480 ezer vállalkozás
jelentkezett be a területi kamaráknál. Dunaújvárosban 2622
egyéni és társas vállalkozás tett eleget a törvényi
előírásoknak, mintegy 800 cég viszont még "lappang",
erősítette meg a kamara elnöke. közel nyolcszázan viszont nem
tették meg. Fontos fejlemény viszont, hogy június 1-jén az
interneten is publikálták, és jelenleg is elérhetővé a
regisztrált vállalkozások nyilvános adatbázisa, nyomatékosította
a helyi gazdaság koordinációjáért felelős ernyőszervezet első
embere:
– Mint ismeretes, a
tavaly elfogadott kamarai törvény módosításával január 1. és
március 1. között valamennyi gazdálkodó szervezetnek, egyéni
vállalkozónak – kivéve a mezőgazdasági tevékenységet
főtevékenységként végző vállalkozásokat, a mezőgazdasági
őstermelőket és az ügyvédi irodákat – be kellett jelentkeznie
a kereskedelmi és iparkamarai nyilvántartási rendszerbe, ráadásul
a regisztráltaknak március 31-ig eleget kellett tenniük a kamarai
hozzájárulás befizetési kötelezettségének. Dunaújvárosban
4301 vállalkozást tartunk nyilván, amelyek számára kötelező a
regisztráció - közülük 2376 társas és 1925 egyéni vállalkozó.
Az adatok eddigi elemzése alapján 2622 vállalkozás kamarai
bejelentkezése rendben lezajlott.
Pótolni a mulasztást!
Szintén fontos adat a
kamarai elnök szerint, hogy a kamarai tagsággal is bíró
vállalkozások közül 64 mulasztotta el a regisztrációt - ők
vélhetően abban a hitben voltak (és vannak), hogy nekik nem kell
regisztrálniuk, hiszen már tagjai a kamarának:
– Mulasztásuk
pótlására e cégeket keressük meg elsőként. Emellett
felméréseink szerint ötven tagvállalatnak a megyei kamaránál
kellett regisztrálni, e cégek, vállalkozások adatainak az
egyeztetése jelenleg is zajlik. Mindezen túl sajnos közel 800
vállalkozás mindmáig hiányzik a rendszerből – ezeket az az
adatok küszöbön álló összegzését követően keressük meg. E
munkában is hatalmas segítség, hogy a kamarai törvény
változásának előírásához híven a hónap eleje óta elérhető
regisztrált cégek országos adatbázisa az interneten. Ezzel együtt
készül a regisztrált cégek és a különböző módon
nyilvántartásba vett vállalkozások országos adatbázisa is –
éppen azért, hogy a kettő közötti különbség nyomon követhető
legyen.
A kamarai elnök
prognózisa szerint az országos rendszer szerinti összehasonlító
minták eredményei alapján keresik meg a bejelentkezési
kötelezettséget elmulasztó vállalkozásokat annak érdekében,
hogy teljesítsék a törvényi előírást, és csak ezt követően
döntenek majd arról, hogy milyen lépéseket tesznek a továbbra
sem regisztráló vállalkozásokkal szemben. Králik Gyula elnök
kérdésünkre hangsúlyozta: Parragh László országos elnök egyik
közelmúltban tett nyilatkozatát is felidézve mindenképpen
vállalkozóbarát módon viszonyulnak a nem regisztráló cégekhez
–elsősorban a bejelentkezésre igyekeznek őket ösztönözni, és
csak végső esetben kezdeményezik az adott vállalkozás törlését.
Regisztrációra az
alábbi elérhetőségen van lehetőség:
Dunaújvárosi
Kereskedelmi és Iparkamara
Cím:2400
Dunaújváros, Latinovits Z. u. 10.
Tel.:
06-25/502-060, 06-25/502-061
e-mail: dkik@dkik.hu
Segítő szándékkal
A kamarai elnök a
regisztrációs folyamat következő lépéseiről is szót ejtett:
ezek szerint a területi kamarák június végéig küldik meg az
úgynevezett regisztrációs számot a bejelentkezett
vállalkozásoknak. A kamarai regisztráció nyomán létrejövő
egységes adatbázis a gazdaság egészének, így a vállalkozások
működésének feltételeit is segíti.
Emellett a kamarai
hozzájárulásért cserébe a cégek ingyenes szolgáltatásokhoz
jutnak, például igénybe lehet venni az általános gazdasági,
pénzügyi és jogi tanácsadást az ügyfélszolgálatokon, az
üzleti partnerközvetítést, illetve a pályázatfigyelést is. A
publikus adatok köréről még egyeztetés folyik, de az ígéretek
szerint a beérkező adatokból már július 1-jétől mindenki
számára elérhetővé teszik a bővített, nyilvános adatbázist.
A későbbiekben pedig az is lehetővé válik, hogy a cégek,
vállalkozások beszerzéseikhez együttműködéseikhez,
képzéseikhez kereséseket végezhessenek az említett állományban.
Kapcsolódó linkek:
Dunaújvárosi
Kereskedelmi és Iparkamara
Országos adatbázis


Nyomtatóbarát verzió
