Megjelent a „Mikro-, kis- és középvállalkozások munkahelyteremtési képességének támogatása” és „Mikro-, kis-, és középvállalkozások piaci megjelenésének támogatása” című pályázati kiírásokhoz tartozó kitöltő program, így a pályázatok benyújtása 2012. augusztus 1-jétől lehetséges.
Munkahelyteremtés
Támogatható
új munkavállalók foglalkoztatása, a projekt megkezdést követően, az
első 6 hónapban újonnan létrehozott munkahelyeken foglalkoztatott
munkavállalókra vonatkozóan.
Ezen újonnan felvett munkavállalók alapbére és járulékai elszámolhatók az első 12 hónapra
Az
igényelhető vissza nem térítendő támogatás összege: minimum 1 millió
Ft, maximum 20 millió Ft, de maximum a pályázó által az előző évben
fizetett, egy főre jutó személyi jellegű ráfordítások összegének és a
projekt keretében teremtett új munkahelyek számának szorzata.
Az elnyerhető támogatás mértéke maximum az összes elszámolható költség 50 %-a.
Amennyiben
a projekt keretében teremtett munkahelyek legalább 50 %-a fiatal
álláskeresőkkel kerül betöltésre további 20% bónusz érhető el, azaz
ebben az esetben az elnyerhető támogatás mértéke maximum az összes elszámolható költség 70 %-a.
A pályázatok benyújtása 2012. december 31-ig lehetséges.
**
Piaci megjelenésének támogatása
A pályázat célja, hogy
- tanácsadói
tevékenységeken keresztül segítse hozzá a vállalkozásokat a nemzetközi
versenyképességük megteremtését és növelését, beleértve a lehetséges
piacok felmérésének támogatását, illetve
- vállalkozásokat
a piaci megjelenéséhez és a piaci versenyben való eredményes
részvételhez szükséges információhoz, vállalkozás specifikus üzleti
tanácsadáshoz juttassa a vállalkozásokat, ezzel növelve a magyar
vállalkozások bővülését, növekedését, hatékonyságát; versenyképességét.
A
pályázatok keretében az igényelhető vissza nem térítendő támogatás
összege: minimum 3 millió Ft, maximum 20 millió Ft lehet. Az elnyerhető
támogatás az összes elszámolható költség maximum 50%-a.
A pályázatok benyújtása 2013. március 15-ig lehetséges
***
Továbbá a „Beszállítói programok”
tárgyú pályázat benyújtására 2012. július 27-től 2013. március 31-ig
van lehetőség, mely azon vállalkozásokat támogatja, amelyek már
rendelkeznek beszállítói múlttal, és alkalmasak arra, hogy innovatív
fejlesztéseik, belső hatékonyságuk növelése és kapacitásaik bővítése
révén új megrendelőket és piacokat szerezzenek, ezzel a beszállítói
hálózatokban kedvezőbb pozíciókat érhessenek el.
Beszállítói programok
Feltételek:
- rendelkezik legalább öt teljes (365 napot kitevő), lezárt üzleti évvel,
- mérlegfőösszege
a legutolsó lezárt, teljes üzleti év (365 napot jelentő) éves
beszámolója alapján eléri legalább a projekt összes elszámolható
költségének összegét,
- rendelkezik minőségirányítási rendszerrel,
- rendelkezik beszállítói előminősítéssel, audittal, vagy ajánlással/szándéknyilatkozattal valamely potenciális megrendelőtől ,
- rendelkezik
vagy vállalja valamely, a CEN/TC 389 „Innováció Menedzsment” szabvány
rendszerben és Kormányzati Energiahatékonysági Program keretében végzett
felmérést.
Támogatás:
A pályázat keretében minimum 25 millió Ft, maximum 500 millió Ft vissza nem térítendő támogatás az igényelhető maximum 50%-os támogatási mértékkel, illetve „Elismert Magyar Beszállító” tanúsítványt szerezhetnek, amellyel további prémium támogatásra lehetnek jogosultak.
Támogatható tevékenységek:
- Termékfejlesztés
- Termelő kapacitások és folyamatok fejlesztése:
- Menedzsment- és kompetenciafejlesztés
- Piaci jelenlét, marketing, piacra jutás erősítése
- Minőségfejlesztés és fenntarthatóság
- Bérköltség
- Igénybe vett szolgáltatás
- Anyagköltség
- Infrastrukturális és ingatlan beruházás
- Információs technológiafejlesztés
- Piacra jutás
- Tanácsadás igénybevétele
Elszámolható költségek köre:
- Bérköltség
- Igénybe vett szolgáltatás
- Anyagköltség
- Infrastrukturális és ingatlan beruházás
- Információs technológiafejlesztés
- Piacra jutás
- Tanácsadás igénybevétele
***
Cégünk díjmentesen biztosítja partnerei számára a pályázati rendszerrel kapcsolatos tanácsadást, gazdasági elemzést készít vállalkozásáról és az Önnek leginkább
megfelelő pályázatot ajánlja. Cégünk vállalja az Önök projekt
elképzeléseinek pályázati formába öntését, hogy azok a kiírás
szempontrendszerének a leginkább megfeleljenek.
Cégünk szintén díjmentesen vállalja továbbá:
- Aktuális pályázatok felkutatását
- Folyamatos tanácsadói munkát
- Folyamatos tájékoztatást és rendelkezésre állást
- Csak nyertes pályázat esetén számítunk fel sikerdíjat
- Professzionális szakmai tanácsadást
Amennyiben
kérdése, kérése lenne a jelenleg elérhető bármely pályázattal
kapcsolatban, keressen meg minket az alábbi elérhetőségeken.
Bízva a közös pályázat sikerességében várjuk megtisztelő érdeklődését!
Üdvözlettel,
Kovács Ibolya Krisztina
Ügyvezető Igazgató